• Nyitó oldal
  • Közoktatás fejlesztése – Új tudás program

Közoktatás fejlesztése – Új tudás program

2008. október 2.
operativprogram.hu

A jövő évi költségvetésben közoktatási és közművelődési célokra nemzeti forrásból 37 milliárd forint jut, amelyet további 90-95 milliárd forinttal egészítenek ki uniós források az intézményrendszer, a pedagógia megújítására. Ezek a források az elmúlt ötven év legnagyobb fejlesztéseit teszik lehetővé.

Gyurcsány Ferenc kormányfő, miután pedagógiai szervezetek vezetőivel egyeztetett az Új tudás programról szerdán a Parlamentben azt mondta, hogy a szakma és a közoktatás-politika ritkán látott eredménye az Új tudás program, a szakma túlnyomó része magáénak érzi a programot. Hozzátette: a közoktatás az egyetlen olyan területe a költségvetésnek, amely arányaiban többet kap jövőre.

A kormányfő utalt arra, hogy a Megegyezés programban – a rendszerváltás óta példa nélküli módon – úgy foglalt állást a kormány, hogy egyetlen olyan terület van, amely középtávon a nemzeti jövedelemből a mainál arányaiban is többel részesedhet. Ez azt jelenti, hogy a közoktatás, a szakképzés nemzeti jövedelemből történő részesedése mintegy ötven százalékkal növekedhet középtávon.

Hiller István oktatási és kulturális miniszter elmondta, hogy a program közoktatási és közművelődési részére jövőre jutó 37 milliárd forintból 23,3 milliárd forint az önkormányzati tárca, 13,7 milliárd forint az oktatási tárca költségvetésében jelenik meg. A program két év alatt éri el “csúcspontját”, ekkorra a költségvetési támogatás 50 milliárd forintra emelkedik.

Felidézte, hogy az Új tudás programot először szakértői gárda dolgozta ki, majd nemzeti kerekasztal elé került, s 2008 februárja óta 70 helyen egyeztettek róla. A program megvalósítása idén szeptembertől indult el. A törvénymódosítás minden közoktatást érintő kérdésben megtörtént, további jogszabály-módosításokra nem kell számítani. Kitért arra is, hogy közművelődésre 7 milliárd forintot különítenek el.

A miniszter közölte: az Új tudás program nagy társadalmi támogatással megvalósuló program, amely a gyermekek és diákok érdekeit, céljait szolgálja elsődlegesen.

A találkozón részt vett Tóth Tiborné miniszterelnöki megbízott, a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezetének, a Pedagógusok Szakszervezetének, a Magyar Közoktatási és Szakképzési Szakszervezetnek és a Történelemtanárok Egyletének a vezetője. Jelen volt még a Magyar Alapítványi, Egyesületi és Magánoktatási Intézmények Egyesületének, a Magyarországi Gyermekbarátok Mozgalmának, a Magyar Szakképzési Társaságnak, a Magyar Pedagógiai Társaságnak, és az Óvó- és Tanítóképzők Egyesületének a vezetője.

MTI



Hozzászólás írása

Be kell jelentkeznie a hozzászóláshoz.



EUR-HUF árfolyam

Hivatalos MNB árfolyam:
284,11 Ft/EUR

Blogajánló

hirdetés

belépés

regisztrci