- Nyitó oldal
- Konferencia
KONFERENCIÁK
A Monarchia kamaráinak kongresszusa: Gazdaságfejlesztés Közép-Európában
- dátum: 2010.09.09–12.
- helyszín: Pécs
- típus: kongresszus
- ajánlotta: admin
A volt Osztrák-Magyar Monarchia idejében alapították 1850-től kezdve azokat a kereskedelmi és iparkamarákat, amelyek több átszervezéssel ugyan, de a mai napig a Közép-európai térség legerősebb gazdasági önszerveződései. Státuszukban a globalizáció folyamata, és a sajátos Közép-európai politikai viszonyok miatt országonként különbözően változások történtek (megtalálható a lengyel egyesületi kamaráktól az osztrák, olasz és horvát automatikus tagságú köztestületekig a teljes működési skála), ennek ellenére a helyi gazdaság, vállalkozás és üzletfejlesztés leghatékonyabb szervezeti rendszerét képezik a mai napig.
Ezek a kamarák többségükben büszkén vallják magukénak jogelődeiket, vállalják a teljes kontinuitást. Szinte mindegyik, a nemzeti kamarája mellett részt vesz nemzetközi kamarai szervezetek munkájában, elsősorban az Eurochambres-ben és az ICC-ben, de a mediterrán, vagy az Alpok-Adria kamarai együttműködésektől az eurorégiókig. Több ponton dolgoznak együtt más nemzetközi szervezetekben is. 2005-ben a Krakkói Kereskedelmi és Iparkamara vetette fel a monarchiás alapítású kamarák közös rendezvényének gondolatát.
A közép-európai térség országai mind szoros Nyugat-európai kereskedelmi kapcsolatokat ápolnak, de egymás közötti forgalmuk nemhogy a Monarchia ideit, de még a szomszédos államok esetében megszokott mértéket sem éri el, nem ritkán a teljes kereskedelmi forgalom 2-3 %-a alatt marad. Ennél fogva, az egyoldalú kereskedelem révén egyre keményebb konkurensek Nyugaton, míg nem használják ki egymás piacainak lehetőségét. Pedig az újrafejlesztett infrastruktúrák jórészt reprodukálják a Monarchia belső gazdaságát összekötő közlekedési hálózatot is.
A Pécs 2010. Európa Kulturális Fővárosa projekt megadja azt a hátteret, amellyel a kongresszus sikeres lehet. Érdemes lenne a résztvevőknek átgondolni az éves/kétéves vándorrendezvény elindítását is, amelyet jelentős üzleti találkozókkal, majd közös kamarai uniós pályázati projektekkel lehetne kiegészíteni. A hálózatok korában pedig a Közép-európai kamarai háló lehetőséget adna a kereskedelmi kapcsolatok érdemi diverzifikálására.
Ezért invitáljuk Önöket 2010. szeptember 9-12. között Pécsre.
Fővédnöki köszöntő
Itt az ideje évszázadokra visszanyúló gazdasági és kulturális kapcsolataink kölcsönös előnyökre váltásának.
A közeljövő nehézségeinek leküzdésében mindennél nagyobb jelentősége lesz a bizalom újraalapozásának, a hosszú távú együttműködés előnyeibe vetett hit igazolásának. A magától értetődő verseny, a piacvezető pozícióra törekvés – még ha ma úgy tűnik is – valójában nem ellentétes a tisztességes magatartással.
A Kamarák kezdettől fogva ezt az ügyet, a biztonságos kereskedést, a méltányos és kölcsönösen előnyös üzlet intézményes előmozdítását szolgálták. A Monarchia idején pedig különösen kiemelkedő sikereket értek el térségünk gazdasági kapcsolatainak, munkamegosztásának fejlesztésében.
A Kelet-európai rendszerváltások után kialakult sokszínű kamarai rendszer ugyan eltérő jogi alapon, de hasonló ambíciókat táplál. Ezeket nem csak kötelességünk, hanem ma jól felfogott érdekünk is erősíteni és bátorítani!
A globalizáció válságba torkolló, robbanásszerű kiterjedését csakis lokális gazdasági kapcsolataink és intézményeink fejlesztésével – a saját erőforrásaink fölötti ellenőrzés visszaszerzésével – tudjuk ellensúlyozni. Ebben kell segítenünk egymást, közös tradícióink legnemesebb hagyományaira, és köztük kamaráink képességeire is támaszkodva.
A Monarchia Kamaráinak Kongresszusa fővédnökeként szeretettel várom Önöket Pécsett 2010-ben, Európa Kulturális Fővárosában. Helyezzük a fenntarthatóság alapjaira együttműködésünket!
Dr. Szili Katalin, a Magyar Országgyűlés korábbi Elnöke
5. Európai Hajléktalankutatói Konferencia: A hajléktalanság és a lakhatási kirekesztés új európai kontextusa
- dátum: 2010.09.17.
- helyszín: Budapest
- típus: konferencia
- ajánlotta: admin
2010-ben A FEANTSA Európai Hajléktalankutatói Hálózata, a European Network of Housing Research (ENHR) Jóléti politikával, szociális kirekesztéssel és hajléktalansággal foglalkozó munkacsoportja, valamint a Városkutatás Kft. közösen rendezi meg az 5. Európai ajléktalankutatói Konferenciát.
A konferencia témája A hajléktalanság és a lakhatási kirekesztés új európai kontextusa. A budapesti konferencia időpontja 2010. szeptember 17., péntek.
A téma
Az európai hajléktalankutatás és a lakhatási kirekesztés kutatási hagyománya eltérő az egyes térségekben, ma még a nyugati és északi államok kutatásai és publikációi adják e témához kapcsolódó eredmények túlnyomó többségét. Ugyanakkor Európa más térségeiben is egyre több hiánypótló kutatással találkozhatunk, és a konferencia célja is ehhez illeszkedik: ösztönözni a kelet-közép európai hajléktalansággal és lakhatási kirekesztéssel kapcsolatos kutatást és összegezni a kutatási eredményeket.
A konferenciára ezért olyan cikkeket és előadásokat várunk, amelyek a lakhatási kirekesztés és hajléktalanság dimenzióit hasonlítják össze a kelet-közép európai térségben, illetve ezeket elemzik a régió egyes országaiban. A konferencia elsősorban a közép- és kelet-európai hajléktalansággal és lakhatási kirekesztéssel foglalkozik, ugyanakkor más, európai összehasonlító kutatási eredményekkel kapcsolatos cikkeket is várunk.
2nd International Conference "Vallis Aurea"
- dátum: 2010.09.03.
- helyszín: Pozega (Croatia)
- típus: konferencia
- ajánlotta: admin
European integration process has given rise to institutional, economic, political and cultural cooperation among countries as well as their integration in a single economic system. At the same time efforts are made to preserve national identity of the member countries as well as their regional diversity. Recognition of the diversity of regions, their distinct characteristics and comparative advantages in a unified Europe is of utmost importance for the accession of the Republic of Croatia to the European Union.
The tourism has been recognized as a strategic strongpoint in the Adriatic part of Croatia, whereas the Panonnian region of Croatia does not have a clear vision of that. It is therefore vital to explore and determine the underlying guidelines for the development. Since they have always been connected with the practical side of life, the polytechnics are the institutions responsible for the future development. In the last twelve years since the establishment of the Polytechnic in Pozega, the development has been focusing on education and the application of knowledge in practice, which has distinguished the Polytechnic as an initiator and an actual development factor.
In order to achieve this objective, the organisation of the 2nd International Conference entitled “Vallis Aurea” is underway. It will serve as a permanent platform for an interdisciplinary approach to resolving issues pertaining to regional development. It covers various areas ranging from theory to practical application and continued promotion based on inventiveness and regional particularities.
Official conference language is Croatian and English.
Conference organisators are Polytehnic in Pozega, Croatia and DAAAM International Vienna, Austria
The thematic fields of the Conference cover the following: social sciences, biotechnical sciences, technical sciences and medicine.
The Conference covers, but is not limited to, the following topics:
I. ECONOMIC DEVELOPMENT
- European integration and globalisation processes
- Economic growth and development
- Economy of the public sector
- Legislation in the economy and public sectors
- Financial institutions and markets
- Development of the small and medium enterprises
- Marketing strategies
- IT application in business
- Lifelong learning for sustainable development
II. SUSTAINABLE AGRICULTURE
- Ecology and agritourism
- Introduction of new technologies and techniques in agriculture
- Autochthonous agricultural products
- Lifelong learning in the field of agriculture
- Food technology
III. NEW TECHNOLOGIES SERVING DEVELOPMENT
- Development of new technologies
- Maintenance
- Mechanical engineering
- Construction industry
- Forestry
- Civil engineering
- Electrical engineering
IV. HEALTH CARE SYSTEM
- Health care system development
- Malign diseases epidemiology
- New technologies in health care system

Európai érdekvédelmi és jogvédő napok
- dátum: 2010.09.24.
- helyszín:
- típus: előadás, beszélgetés
- ajánlotta: MFPÉE Nyugat-Dunántúli Regionális Közigazgatási Civilkoordinatio
A 2011-es Magyarország által betöltendő Európa soros elnöksége, minden aktív társadalmi szervezetre feladatot ró, kihívást jelent számukra.
2010 őszétől egy havonkénti események sorozatából álló rendezvényszervezés első induló pontja.
Átalakult új kormányzati struktúra, a nemzetgazdaság állapota aktuálissá teszi a szakpolitikai és társadalmi kerekasztal életre hívását.
A meghívott előadók között jelen lesz:
- Országbíró Zoltán közérdek politikus
- dr. Horváth Sándor a szaktárca fogyasztóvédelmi főosztályának vezetője
- dr. Kovátsits László gazdasági szakpolitikai főtanácsadó (MAHILOSZ)
- Gyimesi Ferencné a Lakástulajdonosok Országos Érdekvédelmi Szervezetének Elnöke, valamint más előadók.
Német Projektmenedzser-szakember képzés - Budapest
- dátum: 2009. augusztus
- helyszín:
- típus: képzés
- ajánlotta: Sämling Üzleti Oktatási Központ Kft.
A képzés Németországban kiállított, EU-konform oklevéllel (Urkunde) zárul. Szerezzen még a 2009-es áron Projektmenedzser-szakértői végzettséget!
A pályázatok, EU finanszírozású projektek vezetésénél egyre gyakrabban elvárás a projektmenedzsment végzettséggel rendelkező szakember bevonása!
A Német Projektmenedzser-szakember képzésünket a Felnőttképzési Akkreditációs Testület a PL-1844 lajstromszámon nyilvántartásba vette, így Hallgatóink részére tanfolyami díjat ÁFA nem terheli. A képzés teljes díja a szakképzési hozzájárulás terhére elszámolható.
A 17 oktatási napból álló képzés gerincét a kiscsoportos, feladatorientált foglalkozások alkotják, amelyek a rövid elméleti előadások és a részletes tankönyv segítségével elsajátítható tudás gyakorlati elmélyítését szolgálják.
Expanding Europe
- dátum: 2010.10.12–15.
- helyszín: Pécs
- típus: konferencia
- ajánlotta: admin
Magyarország 2011-es EU-elnökségét előkészítő rendezvény, az Európa Kulturális Fővárosa program 25. évfordulójának megünneplése, rektorkonferencia, valamint az Európai Kulturális Fővárosok Egyetemi Szövetsége és a Compostela Egyetemi Szövetségek konferenciája.
A találkozó főbb témái a soros EU-elnökség kérdései, a dél-európai felsőoktatási integrációs folyamatok, a sikeresen fenntartható egyetemek kritériumai.
A rendezvény két zárónapja egyben az és a Compostela Group of Universities közös konferenciája.
2nd International Conference "Vallis Aurea"
- dátum: 2010.09.03.
- helyszín: Pozega (Croatia)
- típus: konferencia
- ajánlotta: admin
European integration process has given rise to institutional, economic, political and cultural cooperation among countries as well as their integration in a single economic system. At the same time efforts are made to preserve national identity of the member countries as well as their regional diversity. Recognition of the diversity of regions, their distinct characteristics and comparative advantages in a unified Europe is of utmost importance for the accession of the Republic of Croatia to the European Union.
The tourism has been recognized as a strategic strongpoint in the Adriatic part of Croatia, whereas the Panonnian region of Croatia does not have a clear vision of that. It is therefore vital to explore and determine the underlying guidelines for the development. Since they have always been connected with the practical side of life, the polytechnics are the institutions responsible for the future development. In the last twelve years since the establishment of the Polytechnic in Pozega, the development has been focusing on education and the application of knowledge in practice, which has distinguished the Polytechnic as an initiator and an actual development factor.
In order to achieve this objective, the organisation of the 2nd International Conference entitled “Vallis Aurea” is underway. It will serve as a permanent platform for an interdisciplinary approach to resolving issues pertaining to regional development. It covers various areas ranging from theory to practical application and continued promotion based on inventiveness and regional particularities.
Official conference language is Croatian and English.
Conference organisators are Polytehnic in Pozega, Croatia and DAAAM International Vienna, Austria
The thematic fields of the Conference cover the following: social sciences, biotechnical sciences, technical sciences and medicine.
The Conference covers, but is not limited to, the following topics:
I. ECONOMIC DEVELOPMENT
- European integration and globalisation processes
- Economic growth and development
- Economy of the public sector
- Legislation in the economy and public sectors
- Financial institutions and markets
- Development of the small and medium enterprises
- Marketing strategies
- IT application in business
- Lifelong learning for sustainable development
II. SUSTAINABLE AGRICULTURE
- Ecology and agritourism
- Introduction of new technologies and techniques in agriculture
- Autochthonous agricultural products
- Lifelong learning in the field of agriculture
- Food technology
III. NEW TECHNOLOGIES SERVING DEVELOPMENT
- Development of new technologies
- Maintenance
- Mechanical engineering
- Construction industry
- Forestry
- Civil engineering
- Electrical engineering
IV. HEALTH CARE SYSTEM
- Health care system development
- Malign diseases epidemiology
- New technologies in health care system
A Kulturális Város Után - a kultúra új szerepei a városfejlesztésben (New Positions for Culture in Urban Development)
- dátum: 2010.09.24–25.
- helyszín: Pécs
- típus: konferencia
- ajánlotta: admin
A ősszel megrendezésre kerülő konferencia a városfejlesztés, az építészet és a kultúra, a kreatív iparágak új területeit és kapcsolatait vizsgálja. Az elmúlt évek globális válságsorozatai nyomán megváltozott gazdasági, politikai közeg mellett a technológia és a hálózatok egyre növekvő jelentősége is átformálta a városi nyilvánosság helyszíneit és azok működését. Ezek a folyamatok új viszonyokat teremtenek központ és perifériák, épített terek és felhasználóik között, de egyúttal új kulturális és innovációs szerepeket is kínálnak az építészeti, intézményi és infrastrukturális fejlesztésben.
Az élvonalbeli nemzetközi szakmai és akadémiai szereplők részvételével zajló program a világszerte legújabb példákat és módszereket bemutatva vázol fel lehetséges stratégiákat a kulturális városfejlesztésben és a szakmák együttműködésében.
Témaadó előadók:
Franco Bianchini, Juan Herreros és Saskia Sassen.
További felkért előadók többek között:
Matej Bejenaru, Bodó Balázs, Bryan Boyer, Fabien Girardin, Adam Greenfield, Bas van Heur, Sabine Knierbein, Bert van Meggelen, Fabrice Raffin, Dominique Rouillard, Richard Russell, Nada SvobDokic, Jakub Szczesny, Kai Vöckler.
TÉMA
A nyugati társadalmak poszt-indusztriális átalakulása során a kultúra a városfejlődés meghatározó tényezőjévé vált. Az 1990-es évekre végképp intézményesülő kultúra-alapú fejlesztés a nyugati városok stratégiáit domináló elképzeléssé nőtte ki magát. Eszerint a város kulturális infrastruktúrájának, intézményeinek, kínálatának bővítése a városok fejlődését vonja maga után, társadalmi integrációval, az életminőség általános növekedésével, új iparágak és munkahelyek megjelenésével, valamint a képzett munkaerőre és a turizmusra gyakorolt növekvő vonzerővel.
A kultúra alapú városfejlesztés diskurzusában született új koncepciók, mint a Bilbao-effektus, a kreatív város vagy a fesztivál-város eszméi viharos gyorsasággal, építészek, szociológusok és kultúrpolitikusok közvetítésével terjedtek el az észak-amerikai és európai városokban, megtermékenyítve e városok fejlesztési politikáját. Miközben az új fejlesztési paradigma korábban nem látott hangsúlyt fektetett a városfejlődés lágy, társadalmi és antropológiai tényezőire és számos városban látványos eredményeket hozott létre, az eredmények megosztották a szakmai közvéleményt, amelynek egy része kritikusan viszonyult a kultúrát eszközként használó fejlesztési programhoz, élesen támadva annak dzsentrifikáló hatását, illetve társadalmi mérnöki ambícióit.
Azóta, hogy Pécs elnyerte az Európa Kulturális Fővárosa címet és ezáltal bekerült az EU kulturális alapú városfejlesztési programjába, nem csupán a városban történtek alapvető változások. Az elmúlt két év globális válságsorozatai és a nyomukban ma is tartó recessziók számos ponton forgatták fel a posztindusztriális városfejlődés meghatározó elképzeléseit, amik az ingatlanpiacra alapuló gazdasági növekedést a kulturális iparágakon keresztül javasolták visszaforgatni a városfejlesztésbe. Az ilyen kultúra alapú városrehabilitáció nem csak gazdasági hátterének elvesztése, de a javarészt figyelmen kívül hagyott földrajzi és léptékbeli különbségek okán is újragondolásra szorul.
Kelet- és Közép-Európa városainak megkésett poszt-indusztriális átalakulásában a kulturális várostervezés és az EKF program komoly lehetőségként jelent meg; annak alternatívájaként, hogy e városok regenerációját szinte kizárólag magánbefektetők egymástól elszigetelt fejlesztései hajtsák létre. A nyugati kulturális minták mechanikus adaptációját azonban több tényező is megnehezítette: az infrastruktúrák fejletlensége, a hozzáférés és az oktatás hiányosságai, az építészet, a kulturális tervezés és a management feladatainak elszigeteltsége, valamint a régiót különleges erővel sújtó, az ingatlanfejlesztések és magánberuházások alól a talajt kihúzó gazdasági válság új helyzetbe hozták Közép-Kelet-Európa városait. Így a gazdasági modelleken túl a kultúra fogalmához kapcsolódó városi rendszerek is elemzésre szorulnak: az ismert intézményrendszereken, múzeumokon, eseményeken túl mik azok az elemek ahol az urbánus élet hagyományos előnyei léteznek és újratermelődnek?
A konferencia élvonalbeli nemzetközi szakmai és akadémiai résztvevőkkel vizsgálja Közép- és Délkelet-Európa megváltozott gazdasági, politikai, társadalmi klímájában a kulturális városfejlesztés lehetőségeit, korlátait, megmaradt és új relevanciáit. A szekciók témái között szerepelnek az utazó koncepciók és lokalizációjuk, a kreatív város a válság után, az infrastruktúrák és a technológia kulturális vonatkozásai és az innováció szerepe a perifériákon. A program célja, hogy lehetséges fejlődési irányokat azonosítson Pécs, valamint a régió városai számára és a legújabb példákat, módszertani kérdéseket felvonultatva vázolja fel tervezők és döntéshozók szakterületeken átnyúló együttműködési lehetőségeit.
Konferencia a 2011-es EU-élelmiszerlánc elnökségről, nyitó fórum
- dátum: 2010.08.22.
- helyszín: Budapest
- típus: fórum
- ajánlotta: admin
Az EU parlament szekcióinak és az illetékes Biztosoknak, Európai Élelmiszerbiztonsági Hivatalnak az F&SFC politikáját bemutató előadások, valamint a magyar politikai szereplők fentieket érintő előadásai, gondolatai. Zárásként az elkészült dokumentumok bemutatása és átadása.
Kurátor: Gombos Zoltán
Titkár: Marton Zsófia; Schnur Péter
Partnerországok, Nemzetközi szervezetek szakemberei
Szakmai Szervező Bizottság: Bóné Barbara; Krommer Judit
Tanácsadó Testület: Tőkés László
A Foodlawment hitvallása szerint az élelmiszerlánc problémáira a válaszokat, megoldásokat, csakis, kizárólag az élelmiszerlánc szereplőinek párbeszéde hozhatja meg. A jelenleg 15 európai országban, összesen 5 régióban működő egyesület, négy szekciója – a fogyasztók, a hatóság, a vállalkozók és a tudomány-oktatás – megalakulása óta hittel vallja, hogy ennek a párbeszédnek az eredménye egy stratégiai értéket képviselő, hosszútávon fenntartható, megújuló európai élelmiszerlánc lesz. A Foodlawment 2009. évi őszi parlamenti ülésszaka tűzte napirendjére a tisztességes élelmiszerlánc (Fair Food Chain) megfogalmazását.
Ez azt jelenti, hogy a parlamenti viták során meghatározták az FFC definícióját, az ilyen irányú megközelítés fontosságát. Nyilvános vitanapokat szerveztek annak érdekében, hogy minél többen elmondhassák – az érdeklődő élelmiszerlánc szereplők – hogy milyen is lehet a Tisztességes Élelmiszerláncon belül:
- a tisztességes Növénytermesztés
– azon belül a talajvédelem
– a helyes mezőgazdasági gyakorlat,
– a fajtaválasztás
– növényvédelem
– allergizáló növények elleni védekezés
- a tisztességes Állattenyésztés
– azon belül a fajtaválasztás
– az állategészségügyi gyakorlat
– állatvédelmi gyakorlat
– takarmányozás
– állattartási gyakorlat
- a tisztességes Élelmiszeripar (Takarmányipar is)
– benne az állati eredetű élelmiszerek előállítása
– a nem állati eredetű élelmiszerek előállítása
– külön is az ipari környezetvédelem
– a termékek jelölése
- a tisztességes Élelmiszerforgalmazás (Takarmányforgalmazás is)
– mely kitér a kereskedelem
– és a vendéglátás ilyen irányú kérdéseire.
Az őszi ülésszak eredményeként leírásra került a FFC víziója, majd a szekciók, meghatározták feladattervüket, melynek során a 2010. tavaszi ülésszakra, előkészítették parlamenti vitára azokat az ajánlásokat, amelyek a fogyasztóknak, a vállalkozóknak, a hatóságnak és a tudomány-oktatás szereplőinek a követendő viselkedési, etikai irányokra, követendő eljárásokra tesznek javaslatot.
A munkaanyagok kitérnek azokra az élelmiszerláncon belüli jelentős pontok meghatározására, amelyek a lánc tisztességéhez kritikus pontok. Ezeknek a pontoknak a felügyeletére, határértékeket, felügyeleti eljárásokat, helyesbítő tevékenységeket is kidolgoztak, továbbá a tisztességességre vonatkozó kockázatbecslési modellre is javaslatot tesznek.
Ezeket a – tavaszi ülésszakon elfogadásra kerülő – munkaanyagokat, a rendezvény után eljuttatják az Európai Unió, valamint az európai nemzetek FC politikájában meghatározó testületekhez, szervezetekhez, élelmiszerlánc szereplőknek. A munka eredményeként egy akciótervet is összeállítanak a 2011-es Magyar EU elnökség idejére.
Forrás: konferenciakalauz.hu